Kezdőlap » Asztrológia » Jupiter Plútó együttállás a Bak jegyében

Jupiter Plútó együttállás a Bak jegyében

Jupiter Plútó együttállásMárcius 27. és április 15. között a Jupiter együttállásba kerül a Plútóval a Bak jegyének 24. fokán. A fényszög április 5.-én éri el csúcspontját.

A Bak jegyében a Plútó a hatalom koncentrációját, fókuszálódását hozza magával, amint egyre kevesebb kézbe összpontosul ez. Nagyobb hangsúly kerül a hatékonyságra, de a hivatalos szervek időnként vissza is élhetnek pozíciójukkal. A Jupiter a Bakban nagyobb tervek kidolgozását és életbeléptetését hozza magával. Legutóbb 1771 februárjában találkoztak a Bak jegyének 18. fokán. Érdekes, hogy az Uránusz ekkor is éppen a Bika jegyében haladt.

A mostani találkozásuk egy fontos időpontban történik, amikor a kormányok fékezni próbálják az aktuális járvány terjedését. Ez a két hét meghatározónak bizonyul, mert a kellően határozott és megfontolt lépések jelentős javulást hozhatnak a helyzetben. Azonban rosszul kezelve, halogatva az intézkedéseket még nagyobb fertőzési számnak nézhetünk elébe, mivel a Plútó, mint romboló erő a koronavírusra is vonatkoztatható. A Jupiter pedig a kiterjedés jelölője. A vírus előszöri köztudatba kerülése január közepén történt az akkori Szaturnusz-Plútó együttállás idején.

Mint minden krízis helyzetben, lesznek akik képesek felismerni a benne rejlő fejlődési lehetőséget. Lévén, hogy a Bak jegyű bolygók a Vízöntő Szaturnusznak rendelődnek alá, így nagy hangsúly kerül az innovatív megoldásokra, melyek előrelépést hozhatnak a helyzet kezelésében. Április 6-8. mutatkozik kritikus időszaknak, amikor a Mars kvadrátot fog képezni az Uránusszal. Ez felkavaró váratlan fejleményeket hozhat. Egyeseknek elfogyhat a türelme a hetek óta tartó megszorítások miatt és lázongásba foghatnak.

A legfontosabb, hogy őrizzük meg higgadtságunkat ezekben a megpróbáltató hetekben, mert a feldúlt hangulatban hozott döntések csak ronthatnak a körülményeken.

Előfizetőink láthatják előre, hogy milyen bolygóhatásokra számíthatnak személyesen a jövőben. Az előfizetés előnyeinek ismertetéséhez kattints ide.