Kezdőlap » Asztrológia » 2022. áprilisi Jupiter-Neptunusz együttállás

2022. áprilisi Jupiter-Neptunusz együttállás

Jupiter Neptunusz együttállás 2022. áprilisA Jupiter és a Neptunusz 12-13 évente haladnak el látszólag egymás mellett. Legutóbb 2009-ben találkoztak a Vízöntő végén. 2022. áprilisában 7. és 17. között lesznek együttállásban, április 12. csúcsponttal a Halak 23º58′-on. A mostani együttállás kiemelt jelentőségét az adja, hogy a Neptunusz és a Jupiter is saját uralmi jegyében találkoznak (a Jupiter a Halak másodlagos uralkodója). Tehát saját minőségeikben vannak. A Neptunusz mindent szétoldó, idealizáló, leegyszerűsítő, egységesítő hatását, a Jupiter még kiterjedettebbé teszi.

Mindenki számára, aki spiritualitással vagy önismerettel foglalkozik fontos pár nap következik, mert az általános tudattalan jobban megnyílik számunkra. A mostani meditációk sokkal áthatóbbak, átfogóbbak lehetnek. Ha vannak olyan negatív szokásaink, berögződéseink vagy éppen sérelmeink, melyeket régóta magunkkal hordoztunk és sok munka ellenére sem akarnak leválni rólunk, akkor ezekben a napokban egyszerűen egyfajta kegyelem megnyilvánulásaként sokkal könnyebb lehet elhagynunk őket. Kicsit lehetőségünk nyílik bepillantani a mindent átható és mindenben jelenlevő Kozmikus Tudatba.

A világi események terén is a konfliktusok helyett inkább a békés megoldások kerülnek előtérbe. Persze május közepén a Jupiter Kosba lépése, majd más, aktívabb energiákat mozgat meg. De most nem arra, hanem a jelenre kell fókuszálni, hogy megéljük azokat a kisebb csodákat, amiket ezek a Halak minőségek adhatnak.

Felerősíti a hatást, hogy a Vénusz most és később, a hónap közepén a Mars is a Halak jegyébe lép. Miután az együttállás már lejárt, április végén a Vénusz még áthalad a Jupiter és a Neptunusz felett, utoljára erősítve egyet közös energiáikon.

Bár alapvetően egy lelkileg nagyon pozitív jelenséggel állunk szemben, azért nem szabad felednünk, hogy minden hatásnak van árnyoldala. Azzal, hogy érzelmileg nyitottabbá válunk, nemcsak felszabadulhatunk, de fogékonyabbak vagyunk a szuggesztiókra. Tehát nemcsak arra kell figyelni, hogy mit engedünk el, hanem, hogy mit fogadunk is be közben.

Az, hogy kire milyen személyes hatással lesz ez a fényszög könnyedén kiolvasható személyes horoszkóp képletéből. Egyrészt fontos, hogy melyik horoszkópház érintett. Másrészt még jelentősebb lesz a hatás, ha valamelyik személyes bolygó is fényszög kapcsolatba kerül a Jupiterrel és a Neptunusszal. Amennyiben víz vagy föld jegyű (Rák, Skorpió, Halak, Bika és Bak) bolygóinkat érinti a hatás, akkor többnyire nagy megkönnyebbülésre, helyzetünk valamilyen szintű javulására, támogatottság érzésre számíthatunk. Ha változó jegyű bolygóink érintettek (Ikrek, Szűz és Nyilas), akkor már több elővigyázatosságra lesz szükségünk. Ebben az esetben jobban érzékeljük a bolygóhatás hiányosságait, hogy az emberek egy része annyira ihletett állapotba kerül, hogy figyelmen kívül hagynak gyakorlati, elvi, eszmei összefüggéseket, érveket, s ezáltal megvezethetőbbek lesznek. Akinek ilyen változó jegyű bolygói vannak, jobb ha tartózkodik bármilyen nagyobb projekttől, fontosabb döntéstől ezekben a napokban, mert a Halak ködösségében nehezen igazodna el.

Előfizetőink minden aktuális és jövőbeli bolygóhatásaik értelmezését láthatják belépés után a honlap főoldalán. Így lehetőségük van ebből a Jupiter-Neptunusz együttállásból és más bolygóhatásokból is a lehető legjobbat kihozni maguk és szeretteik számára. A személyes asztrológiai előrejelzés előfizetés részletesebb leírásához kattints ide.