Kezdőlap » Asztrológia » A Szaturnusz a Skorpió jegyébe lépett

A Szaturnusz a Skorpió jegyébe lépett

2012 október 5.-én a Szaturnusz a Skorpió jegyébe lépett. Mivel ez a bolygó a határokkal, korlátokkal és általában vett valóságérzékkel áll kapcsolatban, az intenzív, végletes Skorpió jegyében különösen erős kijózanító hatást képes kifejteni. Bár többen félve tekintenek erre a bolygóra, sokkal helyénvalóbb, ha egy bölcs öregemberként képzeljük el, aki a földi valóság és az idő kapui felett őrködik. Hatásai mindig az aktuális szükségszerűség elvét követik. Azt amit elvesz tőlünk, azért veszi el, mert már csak hátráltatna lelki, szellemi fejlődésünkben.

A továbbiakban arra is számíthatunk, hogy azok a keményebb intézkedések, törvények amelyek nem léphettek érvénybe a Mérleg jegyében való tartózkodása idején most újra időszerűvé válnak.

A magyarságot azért is érinti sokkal erősebben a Szaturnusz ereje, mert az ország képletének Napja szintén a Skorpió 0. fokán található. Ideje megerősíteni igazi, mély belső alapjainkat és ha sekélyes, ingoványos talajra építkeztünk volna eddig, akkor szemléletet és magatartást váltani.

Két további árnyaló hatást kell még a Szaturnusszal kapcsolatban megemlítenünk. A Halak elején található Neptunusz sokkal lágyabbá és emelkedettebbé tetti az új jegybe lépést és segít az akadályokat lelki fejlődésünk szolgálatába állítani.

November végén pedig a Plútóval kapcsolódott össze (melyet a kölcsönös recepció tovább erősít), ami komoly társadalmi, akár bolygószintű átalakító, megújító események kezdetét képes jelezni.

Akik számára ismeretesek a 2012-vel kapcsolatos elméletek, szemléletek, azok tudhatják, hogy ez a Szaturnusz-Plútó szextil, együtt a hosszútávon ható Uránusz-Plútó kvadráttal, jelöli egy újabb korszak és létforma idejének kezdetét.

Egy adott élethelyzet vagy aktuális probléma jobb megértésében egy Személyes tanácsadás segíthet. Kattints ide egy tanácsadás/előrejelzés leírásának megtekintéséhez.


asztrológus tanácsadó